2015. augusztus 18., kedd

Végéhez közeledik a hévízi és keszthelyi kórház milliárdos beruházása

Szeptember végére fejeződik be a hévízi és a keszthelyi kórház közös, csaknem egymilliárd forintos fejlesztése, amelynek eddigi eredményeit bemutatva kedden Hévízen, majd Keszthelyen tartottak sajtótájékoztatót.

Kvarda Attila, a két intézmény főigazgatója elmondta: több mint 953 millió forintból valósul meg a Keszthelyi Kórház, valamint a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház építészeti munkákat és eszközbeszerzéseket is tartalmazó korszerűsítése.

Hévízen az újonnan kialakított rendelők és kezelőhelyiségek jó részét már használják a betegek, Keszthelyen pedig szeptember közepére várják, hogy az új CT-berendezés és a két digitális röntgenkészülék megérkezik.

A főigazgató kifejtette: a két kórház funkcióit részben egyesítő, közös informatikai rendszert kiépítő, továbbá a modern gyógyászati eljárásokat bővítő beruházás része a költséghatékonyság megteremtése is. Mindezek keretében Hévízen, a fedett fürdő épületében új orvosi rendelőket alakítottak ki, 42 ágyasra bővítették a fizioterápiás kezelőt, az infúziós és injekciós kezelésekhez új helyiséget nyitottak, és új helyre költöztették a korszerűsített laboratóriumot is.

Vendégek fürdenek a Hévízi-tóban a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórházban 2015. augusztus 8-án. Gróf Festetics György kezdeményezésére 220 évvel ezelőtt, ezen a napon készült el az első fürdőház a tavon. MTI Fotó: Varga György 








A közel egymilliárdos beruházáson felül a kórház saját, mintegy 150 millió forintos forrásából felújítják a fedett fürdő több évtizeddel ezelőtt épített fogadócsarnokát is várhatóan az év végére - jelezte Kvarda Attila.

Keszthelyre már megérkeztek a központi sterilizáló új gépei, üzembe állították a most beszerzett laboratóriumi eszközöket, továbbá a kardiológiai, nőgyógyászati és hasi ultrahangot. Elkészült a CT és a digitális röntgen helyisége, ahová a következő hetekben állítják be a berendezéseket.

A több mint 400 ezer beteget ellátó körzetben működő két kórház modernizálása révén Zala megyében - Zalaegerszeg és Nagykanizsa mellett - már minden kórházban lesz CT. A Balaton környékén pedig Veszprém és Siófok után a nyugati medencében is lesz korszerű képalkotó készülék - tette még hozzá a főigazgató. MTI

2015. augusztus 12., szerda

Önfeloszlatás miatt választanak új települési vezetőket Vindornyafokon

Májusban feloszlatta magát a képviselőtestület, ezért új polgármestert és képviselőket választanak vasárnap a Zala megyei Vindornyafokon.





Cseh Marianna, a település körjegyzője korábban a Zalai Hírlapnak elmondta: a négytagú testület nem tudott együtt dolgozni az eddigi polgármesterrel, a független Hág Attilával, akitől kérték, hogy mondjon le. Ezt nem tette meg, ezért a testület az önfeloszlatás mellett döntött.

A körjegyző az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: a polgármesteri posztra egyetlen jelölt van, az eddigi vezető, Hág Attila.

A négyfős képviselő-testület tagjait hat jelölt közül választhatják meg a település lakói. A mostani indulók közül egyik sem volt tagja a tavaly megválasztott testületnek.


Vindornyafokon jelenleg 119 szavazásra jogosult állampolgárt tartanak nyilván a névjegyzékben - tette hozzá Cseh Marianna. MTI